Összeverte a KFC biztonsági őre az Index újságíróját

Véresre verték az Index tartalomfejlesztési vezetőjét a KFC Király utcai gyorséttermében – számolt be róla Szabó Zoltán.

Vasárnap egy viszkikóstolós rendezvény után tért be az étterembe Szabó Zoltán. Szóváltásba keveredett a pénztárossal, majd a vendégkönyvet kérte, ehelyett egy A4-es papírt kapott az üzletvezetőtől.

Egyrészt én vagyok az, aki tényleg rajong a KFC-ért, mert az omlós panír, meg a 11 titkos fűszer, és ezt a vonzalmam nem…

Posted by Zoltán Szabó on Montag, 16. Oktober 2017

Ezen ismét összeszólalkoztak, aminek az lett a vége, hogy az üzletvezető kidobatta őt a biztonsági őrrel.

„A biztonsági őr nem kért meg arra, hogy távozzak, sőt még csak fel sem szólított: egyszerűen megragadott és irtózatos erővel végigráncigált az éttermen, majd kidobott az ajtón. Amikor kissé döbbenten felnéztem, csak annyit tudtam kérdezni, hogy ugye nem fogsz még megütni is?

Ekkor ütött meg először. Ököllel. Leesett a szemüvegem, és éreztem, hogy az orrom elönti a vér.”

– írja Facebook posztjában.

A rendőrség Szabót sértettként hallgatta ki, az őrt garázdaságért előállították. A Szabózé néven publikáló újságíró 500 ezer forint sérelemdíjat kér, amit egy  alapítványnak szeretne átutaltatni.

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!